Az új jogszabály mellyel az eddiginél gyorsabban tudnánk elválni, mégsem olyan könnyű

A 2018-as évben hatályba lépett Polgári Perrendtartással, mely a bontóper (válás) szabályait rögzíti, gyorsabbá vált a válás procedúrája. Habár közös kiskorú gyermek esetében továbbra is minimum 2 tárgyalás szükséges, ellenben az első (békítő) és a második (érdemi) tárgyalás közötti időszak lerövidült, így akár már az első tárgyalás utáni másnap elválhatnak a felek a második tárgyaláson.

Érdemes tudni, mely az elmúlt év gyakorlata szerint kialakult tendencia, hogy az új jogszabály miatt habár maga a válás gyorsabb, annak az ideje, míg eljutunk oda, hogy a bíróság a tárgylást ki is tűzi annál hosszabb.

Ne lepődjünk meg ha a bíróság minimum egyszer „beleköt” a kereseti kérelembe, még akkor is, ha csatoljuk mellé a házastársak mindenre kiterjedő és már aláírt egyezségét.

A legnagyobb baj az, hogy az adott bíróságon belül is eltérő egyes bírók álláspontja, így lehet, hogy ugyanaz a kérelem egy bírónál azonnal befogadásra kerül, míg a másik kétszer is visszaküldi.

Reméljük, hogy ez talán még egy év elteltével változni fog és beáll némi rendszer a bírók körében is, addig viszont nagy türelemmel kezdjünk bele a válás folyamatába.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás