Közös szülői felügyeleti jog esetén a gyermektartásdíj kérdése

A válási vagyonmegosztás során a szülők sokszor próbálnak akként kibújni a tartásdíj-fizetési kötelezettség alól, hogy közös szülői felügyeletben állapodnak meg. Sajnálatos módon sokszor a bírói gyakorlat is azt támogatja, hogy ez esetben a felek ne állapodjanak meg sem a kapcsolattartás, sem a gyermektartásdíj kérdésében, mondván, ha a szülők között olyan nagy az egyetértés és a béke, nincs szükség ezen kérdések szabályozására. A közös szülői felügyeleti jog lényege valóban ez lenne. Ellenben, mint ügyvéd, rendkívül veszélyesnek tartom, hogy a felek, akik mindketten azonos módon részt vesznek gyermekük életében, nem határozzák meg egymás között pontosan a részleteket. Például, hogy a fele-fele időtartam mikorra esik, illetve hogy mikor és hogyan kell átadni a gyermeket. Bár tapasztalataim szerint a mai napig „bírófüggő”, hogy engedi-e ezen kérdések felvetését, megvitatását.

Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy nem egészen fedi a valóságot az, hogy a közös szülői felügyeleti jog esetén nincsen tartásdíj. Előfordulhat olyan eset, amikor a szülői felügyeleti jog közös, ellenben az egyik szülő csupán kéthetente hétvégén tart kapcsolatot gyermekével. Ilyenkor természetesen jogosan merül fel a tartásdíj-fizetési kötelezettség. Más esetben a gyermek valóban fele-fele időt tölt el szüleinél, ellenben az egyik szülő jóval magasabb életszínvonalon él, magasabb jövedelemmel rendelkezik. Ilyen helyzetben épp úgy, mint a közös szülői felügyeleti jog nélküli általános esetekben is, a két fél jövedelmi helyzetét vizsgálni kell, arányosítani, és így akár a fele-fele kapcsolattartási rendszer esetén is megállapítható tartásdíj-fizetési kötelezettség.

Önmagában a felek közös szülői felügyeletben történő megállapodása nem zárja ki a különélő szülő gyermektartásdíj-fizetési kötelezettségét, ha az a kiskorú gyermek érdekében szükséges.

 

Jelen tájékoztatás nem teljes körű, teljes körű jogi tanácsadásért forduljon jogi képviselőhöz.

 

Kép: https://pixabay.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás