Lakáshasználat a válás után

Jelentős problémákat vet fel a felek életközösségének megszűnését követően, illetve a megegyezés hiányában zajló válóper esetében, hogy a felek az utolsó közös lakóhelyüket miként osszák meg egymás között. A hatályos Ptk. szerint ez egy olyan  kérdés, melyről a bíróságnak a válás során mindenképpen határoznia kell. Az utolsó közös lakóhellyel kapcsolatos döntések során a bíróság rendelkezhet úgy, hogy kizárólag az egyik felet jogosítja fel annak használatára, illetve határozhat az ingatlan megosztása mellett is. Jelentős tényező, hogy a feleknek van-e közös kiskorú gyermeke, illetve, hogy a gyermek(ek) melyik szülőnél kerülnek elhelyezésére, van-e lehetőségük új lakhatást biztosítani, stb.

Egy válóper során egyértelmű, hogy a felek szeretnének külön, önálló életet élni. Ebben az esetben az egyik, általában a gyermeket nevelő szülő kapja meg a kizárólagos lakáshasználatot, de természetesen jelentős szempont az is, hogy kinek a tulajdonában áll az ingatlan. 

Fontos tudni arról, hogy a lakást elhagyni köteles fél igényelheti a lakáshasználati díj ellenértékét, illetve ha a házastársaknak közös tulajdonában állt az ingatlan, úgy többlethasználati díjat is. A lakáshasználati díj megállapítása minden esetben szakértői kérdés az eljárás során.

A válóper indítása előtt minden esetben ajánlatos ügyvédhez fordulni, mivel egy jogerős bírói döntés után már szakember sem tud segíteni.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás